B.Tóth Edit Szegeden szerzett festészeti diplomát, mestere Winkler László volt. A művész az alföldi táj festője, alkotásai a plein air legnemesebb tradícióit őrzik. Olajképei a lassan tovatűnő múltat – a gémeskutat, a kerékvájta dűlőutat, a vakító fehérre meszelt tanyát, az érintetlen folyópartot – örökítik meg. Különleges pasztell színvilágát, könnyed ecsetkezelését egyaránt elismerően fogadja a szakma és a közönség.
Legújabban artisztikus aktpasztelleket is kiállít.
B.Tóth Edit festményei megtalálhatók Hollandiában, Németországban, Svájcban, Kanadában és az Amerikai Egyesült államokban is. Résztvevője a Veránkai Nemzetközi Alkotótelepnek, és számos más képzőművészeti alkotótábornak szerte az országban.
A művész fontosabb egyéni tárlatai az elmúlt másfél évből:
1998: Kecskemét, Szolnok. Nagysikerű önálló kiállítás – több mint 40 festménnyel – Franciaországban (Saint-Germain).
1999-ben egyéni tárlata volt Bécsben, Nagykőrösön, Kecskeméten és Kalocsán.
Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója B.Tóth Edit festőművész vadonatúj kollekcióját, ahol az alkotótól már megszokott plein air tájképek mellett zsánerképek, olajportrék és poszter méretű, pasztellkrétával rajzolt artisztikus aktok mutatkoztak be, nagyon színvonalasnak minősítette Kalocsán. „Nagyon kellemes, nagyon jó kiállításon egy felkészült művész vonultatja föl, hogy mit tud. Az anyag elég sokszínű ahhoz, hogy megállapíthassuk: B. Tóth Edit kompozíciós biztonsága mellett igazi építőeleme a kolorit. úgy dolgozik a színnel, hogy a színek egymásmellettisége jelenti a kontúrválasztást. Munkájában nem a rajzosság a döntő, hanem a meglévő, valóságos látványélményekből felépülő, színekkel újjávarázsolt világ”. A Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója szerint a világot szerető, szép oldalát kereső, szépségét felmutatni kívánó művész képeit láthatja a közönség. ”
B. Tóth Editnek van véleménye a világról, izgatják az ember és a természet problémái, izgatják a szakmai feladatok, izgatja az, hogy egy választott téma megfestése kapcsán el tudjon emelkedni a manuális készséggel visszaadható leírástól az Arany János-i gondolatig, nevezetesen: hogy nem a való, hanem annak az égi mása az, ami igazán szép”.