festő,
(Székesfehérvár 1925.január 24.- Budapest 2000.július 22. )
Forray Gábor tanulmányait 1946 és 1950 között az Iparművészeti Főiskolán végezte, közben már ösztöndíjasként, a Magyar Állami Operaházban gyakornokoskodott. Tervezői ösztön-díjat kapott, így hat éven át (1949–1955) Oláh Gusztáv mellett dolgozott asszisztensként. Számos tanulmányrajza, látványterve született mestere javaslatára. Állandó munkatársa volt a Kossuth-díjas jelmeztervező, Márk Tivadar is.
Pályakezdésétől az 1990-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig a Magyar Állami Operaházban dolgozott. Látványterveinek megvalósulása a mai napig élvezhető az Operaház előadásain: a Spartacus, a Rómeó és Júlia, a Parsifal, a Szentivánéji álom, valamint Bartók Béla három egyfelvonásosának előadásain.
Forray Gábor tervezői műhelyében, Magyar Állami Operaház, 1960-as évek
Forray hagyaték, szcenikai adattár, fotó-dokumentáció, ltsz: PIM-OSZMI/szc.ad.79.1.-2017.
Seregi László első önálló, egész estés koreográfiája és rendezése, valamint Forray Gábor nemzetközi meghívásokat és díjakat nyert Spartacus látványterve öt évtizeden át – 1968-tól napjainkig – töretlen népszerűséggel szerepelt a Magyar Állami Operaház műsorán.
A címszerepet a magyar balett-történet kiváló táncosai alakították: Fülöp Viktor, Róna Viktor, Havas Ferenc, Dózsa Imre, Keveházi Gábor, Szakály György, Solymosi Zoltán, ifj. Nagy Zoltán, Gregor Hatala, Apáti Bence.[1]
A tervező sajátos újítása volt a képalkotás üzeneteinek közvetítésére a Forray–féle lélegző dia feltalálása és alkalmazása. Két Mária–üveg közé olaj–víz keveréket készített, ezt elektromossággal hozta mozgásba, és diapozitívként kivetítette a zene mondanivalójának megfelelő hangulatképeket. Filmes vágásokkal és az idősíkok váltásával újította meg az ekkor már elismert magyar koreográfus, Seregi László tánc-dramaturgiáját. A vetítés és a fénydramaturgia védjegyévé vált, később A lombardok bemutatóján is nagy sikert aratott a díszletképek látványával.
Ars poeticájában vallotta, hogy „a díszlet próbája az előadás. „Igazi munkáim tehát nem a vázlatok, makettek, tervrajzok, hanem megvalósulásuk: a színpadkép.” (Kelen István: Díszlettervezők műhelyében, Művészet, 1976/2.) A rabszolgalázadás történetét időtlen térben helyezte el, ezzel megteremtve a lehetőségét annak, hogy a történet a forradalomról, a kiélezett emberi döntések súlyáról szólhasson a zene, a rendezés, a koreográfia és a táncművészek közös alkotásaként.
Hacsaturján–Seregi: Spartacus című balettjének bemutatója 1968. május 18-án volt a Magyar Állami Operaházban. Ezt harminchat országba eljutó, rendkívül sikeres előadás sorozat követte. A különböző helyszíneken a tervező újra és újra átgondolta, és a játéktér lehetőségeihez alakította a látványt és a fénytechnikát.
Székesfehérváron született 1925-ben.Iparművészeti Főiskolára járt 1946-58-ig.
Az Operaház díszlettervező ösztöndíjasa, majd 6 évig Oláh Gusztáv asszisztense.
1950-től az Operaház díszlettervezője, 1975-től Oláh mester utódaként vezetője.
Kitüntetései:
Legjelentősebb munkái: